Egy vendégház megszületése
Ebben a történetben szeretném bemutatni nektek az értékteremtés folyamatát.
Először is fontos meghatározni, hogy milyen céllal vágunk bele egy projectbe, mert a végső célhoz
vezető út határozza meg az első lépéseket is, hogy milyen típusú ingatlant válasszunk.
A bemutatott projectben a cél az volt, hogy egy olyan vendégházat szeretnénk létrehozni, ahol főként
párok tudnak egy jacuzzis, panorámás, intim környezetben kettesben pihenni, igény esetén tudjanak a közelben kirándulni, de ne legyenek túl messze a pécsi belvárostól se.
Ha a fenti célt meghatároztuk, akkor ez alapján tudjuk keresni a megfelelő ingatlant.
Ez a tapasztalatom szerint úgy történik, hogy elkezdjük személyesen megnézni az eladó telkeket,
kisházakat, pincéket, keresve bennük azt a lehetőséget, amit más nem lát meg.
Amikor megtekintettünk már legalább hatot, nyolcat, vagy még többet, akkor egyszer csak jön egy következő, ahova megérkezünk és érezzük: Na ez lesz az!
Így voltam a bemutatott ingatlannal is. Egy novemberi késő délután találtam meg a hirdetést, és egyből felhívtam, hogy megnézhessem, már sötétben. A telek elhelyezkedése és fekvése egészen lenyűgöző volt, éreztem, hogy megérkeztem, nekem ez kell!
Rögtön tudtam, hogy itt létre tudunk hozni egy új történetet. A szerelmesek hintájának a történetét…
De erről majd később
Már csak egy kardinális kérdés maradt vissza: A telken lévő kisház, amit felújításra szánnék, statikailag jó állapotban van-e, mert ezen múlik, hogy érdemes -e költeni rá, felújítani.
Másnap intéztem is a szakvéleményt, ami megerősítette, hogy a falak és az alap állapota tökéletes, így egyből tettem ajánlatot, meg is egyeztünk az eladóval.
A Tervezésnél fontos, hogy ne felejtsük el a célt, hogy miért is csináljuk ezt az egészet, mert ez fog
iránymutatást adni a rengeteg kialakítással kapcsolatos tanács, árkülönbségek, illetve a különböző
funkciók lehetséges elhelyezése közül.
A nappaliban a legfontosabb az volt, hogy tudjunk belmagasságot növelni, így a régi nádfödémet
lebontottuk és az új gerendákat láthatóvá tettük, ezzel egy remek hangulatot is kapott ez a kis szoba,
amit egyedileg tervezett konyhával, és pár bútorral rendeztünk be.
Az első és a negyedik képen ugyanaz a helység látható, megérte a sok munka
Egészen attól a ponttól kezdve, hogy megszületett az ötlet, életrekelteni a vendégházat egy nagyon izgalmas utazás volt, rengeteg ötleteléssel, tervezgetéssel, álmodozással.
Az élmény amikor az elkészült vendégház frissen feltöltött jaccuzijába beleülünk…
Szavakba önteni nehéz lenne…
Barátsággal,
A METREUM csapata.